L.T. vádlott

Tárgyalás időpontja: 
2017. július 4. kedd, 10:30
Ügy tárgya: 
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
9021 Győr, Domb u. 1.
Tárgyaló: 
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Szombathelyi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A vádlott (1970) 2015. december 12-én egy étteremben munkatársaival találkozott, ahol távozásáig kb. 10 nagyfröccsöt fogyasztott el. A vádlott két társával 23 óra körül elment a sértett lakásába azért, hogy a vádlott és R.L. tanú ott aludjanak, mert lekésték az utolsó vonatot. A közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában lévő vádlott – miután arra a kérdésre, hogy ott aludhatnak-e, és a sértett közölte vele, hogy „aludj a kurva anyádba” – a hanyatt fekvő sértett felé fordult és dühében egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet. A vádlott a helyszínről elmenekült, és a kést egy csatornába dobta. H.G. tanú félelmében szintén elmenekült a helyszínről, majd visszatért, és értesítette a rendőrséget. Ez idő alatt R.L. tanú igyekezett a sértett vérzését elállítani. A sértett halála külső és belső vérvesztés, kivérzés következménye, életének megmentésére az idejekorán megérkezett orvosi ellátás ellenére sem volt lehetséges. A sértett a cselekmény elkövetésekor súlyos fokú alkoholos befolyásoltság, heveny alkoholmérgezésnek megfelelő állapotban volt, mely védekezésre képtelen állapotot eredményezett. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap. Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen az ítélet megalapozatlansága, eltérő minősítés végett, míg másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Egyéb információ: 

Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354 ferenczyt@gyoritb.birosag.hu

Eljáró bíróság: