N.N. vádlott

Tárgyalás időpontja: 
2017. október 19. csütörtök, 09:00
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
9021 Győr, Domb u. 1.
Tárgyaló: 
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Nyilvános ülés, határozathirdetés várható!

Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A vádlott (1974) 2013. január 3. napjától minősített amatőr sportlövő, engedéllyel tartott egy 45-ös kaliberű lőfegyvert és egy 9 mm kaliberű gáz- és riasztó fegyvert is. A vádlott elhúzódó, haragos viszonyban volt az édesanyjával és annak házastársával, a nevelőapjával. Az édesanya a vádlott házasságkötését követően is beleszólt a fia, a vádlott életébe. Nem tetszett neki, hogy a vádlott és családja másik városba költöztek, ezért „bosszút” akart állni, és rendszeresen hatósági feljelentésekkel fenyegette őket. Így a vádlott cégével szemben munkavédelmi ellenőrzés folyt, illetve a sértett a vádlottal és feleségével szemben 2015. júniusában gyámhatósági eljárást is indított unokájának nála történő elhelyezése iránt. A szülők és nagyszülők közötti a vita tárgyát képező kiskorú problémás kamasz volt, és egészen a tragikus esemény hetének szerdájáig, 2015. július 8-ig a nagyszülőkkel élt, majd a gyámügyi eljárás kapcsán visszatért a szüleihez, akiknek rajta keresztül megüzente a sértetti nagymama, hogy feljelenti őket.

2015. július 10-én a sértettek megjelentek a vádlott cégének telephelyén, és az adóhatóságnál történő feljelentéssel fenyegették meg, amit a vádlott komolyan vett. A sértettek látogatását követően a vádlott ideges lett, és 14 óra körül sörözni kezdett, majd ezt egész délután illetve este folytatta, a cselekmény elkövetéséig ismeretlen mennyiségű és minőségű alkoholt és kokaint fogyasztott. Az esti órákban a család hétvégi házánál voltak, ahol a vádlott összeszólalkozott feleségével, aki kilátásba helyezte, hogy az édesanyja viselkedése miatt elválik tőle. A vádlott éjjel 2:52 óra körül elhagyta a nyaralót. Az ittas és familiáris konfliktusai miatt frusztrált vádlott kétségbeesett azon, hogy édesanyja és nevelőapja miatt csődbe megy, illetve elveszíti családját, ezért elhatározta, hogy „pontot tesz az ügy végére”.

Egy sporttáskában magával vitte az engedéllyel tartott maroklőfegyverét, három tár lőszert és 3:26 óra körül a szülei házához hajtott, ahova hátitáskájával bedörömbölt. A nevelőapja nyitott ajtót, aki a rendőrség kihívásával fenyegetőzött és pofon is ütötte a feldúlt vádlottat, aki erre elővette a revolverét és az utcára szaladó sértettet üldözőbe vette. Utána kiabált, majd a 45 mm-es lőfegyverével 5-6 méterről célzottan, egyszer, jobb mellkason lőtte a sértettet, amitől az elterült a földön. A vádlott odament hozzá, és még egyszer közvetlen közelről, a pisztolyt a homlokára szorítva fejbe lőtte. A vádlott ezután visszament a házba, édesanyjához ment, akit közvetlen közelről, egyszer a bal oldalán homlokon lőtte, majd a hasára zuhanó sértettet még egyszer szintén közvetlen közelről, a középvonalában hátba lőtte.

A vádlott ezután észlelte a szolgálati gépkocsival kivonuló, egyenruhát viselő rendőrök érkezését, de ez nem tartotta vissza a további lövöldözéstől és tüzet nyitott rájuk, ezzel közvetlen életveszélybe sodorva őket. A lőállást váltogatva a házból, illetve az udvarról lőtt feléjük, de vaktában is tüzelt. A lövöldözés közben még telefonált is és 42 percen keresztül „közvetítette” a lövöldözést a barátjának és lövészklubos sporttársának. Végül a TEK műveleti egysége fogta el a vádlottat.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Egyéb információ: 

Dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
(30)481-7354
ferenczyt@gyoritb.birosag.hu

Eljáró bíróság: