Jogerős ítélet született a bicskei gyermekotthon volt igazgatója büntetőügyében

Szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények

Győri Ítélőtábla – 2019. szeptember 10.

V.J. I. r. vádlott (1960) 26 évig volt egy gyermekotthon igazgatója, több kitüntetés tulajdonosa, lakó- és társadalmi közösségének megbecsült tagja. A gyermekeket a gyermekotthonban 4 és 8 éves koruk között helyezték el, és ekkor valamennyien az I. r. vádlott gyámsága alá kerültek. Az I. r. vádlott a gyermekekkel jó kapcsolatot alakított ki, némelyik gyermek apjaként tekintett rá. Ez idő alatt az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 9 esetben az I. r. vádlott szexuálisan közeledett a nevelése és gyámsága alatt álló gyermekekhez, melyek több esetben szexuális együttlétet eredményeztek. Így előfordult az is, hogy ruhán keresztül a sértettek nemi szervét fogdosta, illetőleg ennek viszonzására hívta fel a sértetteket. Előfordult az is, hogy a sértett simogatása után kijelentette azon szándékát, hogy a sértettel análisan szeretne közösülni, ám ez a sértett tiltakozó magatartása miatt az utolsó pillanatban meghiúsult. Volt olyan eset is, melynek során a sértett és az I. r. vádlott között 10 éven át tartó szexuális kapcsolat alakult ki. Az I. r. vádlott a sértettek szexuális szolgáltatását apróbb ajándékokkal, esetenként nagyobb összeggel jutalmazta.
A II. r. vádlott a gyermekotthon dolgozójaként utolsó munkanapján búcsúbulit tartott, és az egyik erősen ittas nevelt fiatalt 10.000 forint ígéretével szexuális vágyának kielégítésére hívta fel, melybe a sértett beleegyezett.
A fenti tényállás alapján az elsőfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék az I. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette, szexuális erőszak bűntettének kísérlete, szexuális visszaélés bűntette miatt 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A II. r. vádlottat szexuális visszaélés bűntette miatt 1 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, valamint I. és II. r. vádlottat, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban áll. A bíróság az I. és II. r. vádlottat 1 rb folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette, 1 rb szeméremsértés vétsége, és 1 rb kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítélet ellen az ügyész az I. és II. r. vádlott terhére a felmentő rendelkezés ellen a bűnösség megállapításáért, valamint a kiszabott büntetés súlyosításáért, az I. r. vádlott és védője az felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
A Győri Ítélőtábla a mai napon az ügy jellegére tekintettel, erkölcsi okokból, és a különös bánásmód biztosítása érdekében zárt ülést tartott. Ennek eredményeként meghozott ítéletében a törvényszék ítélete az I. r. vádlott által elkövetett bűncselekmények minősítésére vonatkozó rendelkezéseit hat esetben megváltoztatta a hatályos anyagi jogi szabályoknak megfelelően. Ez azonban a vádlottak terhére rótt bűncselekmények büntetési tétel kereteire nem hatott ki. Ezen túlmenően megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, törvényesnek ítélte a bűnösségre vont következtetéseket, illetve a fellebbezéssel támadott felmentő rendelkezéseket. Erre figyelemmel az elsőfokú ítélet kiszabott büntetésekre vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az ilyen módon jogerőre emelkedett ítéletben meghatározott szabadságvesztés büntetés az enyhítő és súlyosító körülményeket mérlegelve tettarányos a joghátrány, a fokozatosságra, az arányosságra, az egyéniesítésre figyelemmel a büntetési céloknak megfelel.

Dr. Ferenczy Tamás, szóvivő