Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette

A vádlott (1971) és a sértett együtt laktak szívességi lakáshasználóként a ház körüli munkák elvégzése fejében. Rendszeresen fogyasztottak szeszesitalt, többször alakult ki vita közöttük. A vádlott és a sértett 2019. augusztus 22-én a délelőtti órákban a ház körül karbantartási munkát végeztek, majd a sértett a településen kéregetett, és az így szerzett pénzből szeszes italt vásárolt, amelyet kora délutánra elfogyasztott, így súlyos fokú befolyásoltság állapotába került, munkát végezni nem tudott. A vádlott motoros fűkaszával kívánt dolgozni, ezért a benzinkútra ment üzemanyagért. Amikor visszaért a házhoz, észlelte, hogy a sértett nem dolgozott, az ágyán feküdt. Ezen nagyon felháborodott, és a sértettet ököllel és egy faléccel testszerte, közepes és nagy erejű ütésekkel bántalmazta, nyakára és mellkasára nagy erővel rálépett, majd az udvaron 22 méter hosszan a hátsó fészerhez húzta, azt a látszatot akarta kelteni, hogy a sértettet a fészerben baleset érte. A vádlott ezután a szomszédtól kért segítséget, hogy a sértett eszméletlenül fekszik a fészerben. A szomszéd telefonon értesítette a mentőket, akik a sértett bántalmazásból eredő súlyos sérüléseit észlelték, azonban a sértettet újraéleszteni nem tudták. A vádlott a földön fekvő, védekezésre képtelen sértettet folyamatosan, hosszú időn keresztül ököllel, léccel, megtaposással az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel, brutalitással bántalmazta, aminek során a sértetten testszerte több mint 70 külsérelmi nyom keletkezett. A sértett halálának oka heveny légzési elégtelenség volt.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében ítélte bűnösnek, ezért őt - mint visszaesőt – életfogytig tartó fegyházbüntetésre, és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből legkorábban 33 év elteltét követően bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosítás, a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből való kizárás érdekében; a vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.

A Győri Ítélőtábla 2021. október 20. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, és a bizonyítékok – melyeket az elsőfokú bíróság a bűnösség körében okszerűen mérlegelt – alátámasztják a vádlott nyomozati szakban tett beismerő vallomását. Kiemelte, hogy a vádlott a bírósági eljárás során több alkalommal ellentmondásba keveredett, továbbá nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy ha a sértettet a fészerben érte baleset, miért ismerte el többször, hogy a szobából ő húzta el odáig.

Az ítélőtábla nem talált olyan körülményeket, amelyek a büntetés enyhítését lehetővé tették volna, de nem ítélte indokoltnak a feltételes szabadlábra bocsátás feltételeinek szigorításával a büntetés súlyosítását sem.

dr. Molnár Andrea
elnökhelyettes
+36301375712
molnarand@birosag.hu