Sajtóközlemény

2023. május 23.

A vádlott (2002) önmagával szemben maximalista, a szakgimnáziumban is folyamatosan tartotta a 4,5 fölötti tanulmányi átlagot.

2023. április 26.

Az I. r. (1987) és a II. r. (1999) vádlott meglátogattak egy ismerős családot a lakásukban, akikkel a beszélgetés egy idő után vitává, végül lökdösődéssé fajult. Ennek során az ott lakó két férfi a lakásból kitolta, kiszorította a vádlottakat, miközben az I. r. vádlott kijelentette, hogy most elmennek, de felfegyverkezve később visszajönnek és az ott tartózkodókat megölik.

2023. április 20.

A vádlott (1947) és a 81 éves sértett házastársak voltak. A sértett egészségügyi problémái és balesete miatt mozgásképtelen és verbális kommunikációra képtelen állapotba került, így a vádlott ápolta őt, aki maga is többféle betegségben szenvedett. A sértett gondozása meghaladta a felesége teherbírását, ezért lakókörnyezetük rendkívül elhanyagolt, a sértett pedig ápolatlan volt.

2023. március 31.

A vádlott (1984) és a sértett lánya élettársak voltak, együtt éltek a 63 éves sértett tatabányai családi házában. A vádlott és a sértett között gyakran voltak veszekedések, mivel a sértett szerint a vádlott rendetlenséget hagyott maga után, nem segített a háztartási munkákban, időnként nem volt munkája és késett a rezsi utalásával.

2023. március 29.

A vádlott (1997) és a 69 éves sértett ismerősök voltak, együtt laktak a szlovákiai Párkányban annál a 2021. május 13-án megölt férfinál, akinek a sértett volt a gondozója.

2023. március 14.

A vádlott (1970) és a sértett 2001 évtől éltek élettársi kapcsolatban, melyre jellemző volt, hogy a vádlott a rendszeres italozása miatt agresszívvé vált, ilyenkor tettlegesen és verbálisan is bántalmazta a nőt. Kapcsolatuk 2021. áprilisára teljesen megromlott, a sértett a 77 éves édesapjához költözött.

2023. március 13.

A vádlottak (1976, 1981) és a sértett 2020. június 17-én együtt iszogattak az I. r. vádlott házában. Miután az I. r. vádlott elálmosodott, felment aludni az emeletre, azonban a sértett az alsó szinten ordibált, és még akkor sem hagyta abba, amikor rászóltak, hogy fejezze be a hangoskodást.

2023. február 23.

A vádlott (1984) és a sértett élettársak voltak. Rendszeresek voltak köztük az akár tettlegességig is fajuló veszekedések, melyek kiváltó oka legtöbbször a vádlott italozó életmódja volt, valamint az, hogy a 63 éves sértett féltékeny volt a nála lényegesen fiatalabb és a tudtával prostitúciós tevékenységet folytató nőre.

2023. február 16.

A vádlott (1999) édesanyja 2010 végétől rendszeresen takarított a sértettnél, 2013. novemberében hozzá költözött. Majd 2014. márciusában tartási szerződés jött létre köztük, amely alapján a sértett hozzájárult a tulajdonát képező ingatlan tulajdonjoga a nő részére történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez. Ezt követően a vádlott is odaköltözött a sértetthez.

2023. január 30.

A II. r. (1994) vádlott 2021. október 11-én este munka után betért egy presszóba, ahol találkozott az I. r. (1982) vádlottal, akit meghívott egy italra. A presszóban tartózkodott még három ukrán vendégmunkás is. A pultos 21 órakor zárta be a sörözőt, azonban a három ukrán férfi még szeretett volna tovább inni, ezért megkérdezték a vádlottaktól, hogy a faluban hol lehet még szeszesitalt kapni.