P.R.N. vádlott

Tárgyalás időpontja: 
2019. november 20. szerda, 11:00
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntettének kísérlete és kábítószer birtoklásának vétsége
Tárgyalás helyszíne: 
9021 Győr, Domb u. 1.
Tárgyaló: 
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A vádlott (1985) a település egyik „bűnügyileg fertőzött” részén lakott, és elhatározta, hogy rendet próbál tartani, különösen a „migránsokat” tartja szemmel, és az utcán tiszteletet vív ki magának. A vádlott 2018. június 9-én marihuánát és biofüvet fogyasztott, majd éjjel 1 órakor a szokásos éjszakai ellenőrző körútja közben odament a buszmegállóban tartózkodó sértetthez és testvéréhez, beszélgetni kezdtek. Mikor kiderül, hogy nem helyiek, a vádlott ingerülten közölte velük, hogy ez az ő területe, aztán dulakodni kezdett a sértettel. A vádlott elővette a zsebéből az 5,5 cm pengehosszúságú, éles és hegyben végződő horgászkését, és azzal a sértettet a nyaka jobb oldalán kis-közepes erejű szúró-metsző mozdulattal nyakon szúrta, majd elmenekült. A vádlottat a sértett és a testvére által adott személyleírás alapján néhány órával később, 05:25 órakor az otthonában fogta el a rendőrség.

A vádlott késszúrása következtében a sértett 8 napon belül gyógyult ugyan, de halálos sérülés is kialakulhatott volna.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és kábítószer birtoklásának vétségében ítélte bűnösnek, ezért őt mint visszaesőt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

Egyéb információ: 

Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő, Győri Ítélőtábla 0630/481-7354 ferenczyt@gyoritb.birosag.hu

Eljáró bíróság: