Gy.K. vádlott

Tárgyalás időpontja: 
2020. február 20. csütörtök, 09:00
Ügy tárgya: 
emberölés előkészületének bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
9021 Győr, Domb u. 1.
Tárgyaló: 
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Nyilvános ülés
Az elsőfokon eljárt Székesfehérvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

GY.K. vádlott (1999) tanulmányai befejezését követően is a szülei házában maradt, megállapodott velük, hogy havi 30.000,- forinttal hozzájárul a háztartás költségeihez, és további 30.000,- forintot fizet saját lakástakarékossági számlájára. A vádlott rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, ezért fizetési kötelezettségének nem tudott eleget tenni, szolgáltatók és magánszemélyek felé is több százezer forintos tartozása volt, ezzel párhuzamosan szüleivel a viszonya folyamatosan megromlott.
A vádlott 2017. év során A.A. nevű ismerősét arra kérte, hogy szerezzen neki mérget, mert a szüleit meg szeretné ölni, mivel folyamatosan vitáznak vele, piszkálják őt. Az ismerőse a vádlott kérését elutasította.
2019. január 12-én a vádlott A.A. kíséretében B.B.-hez ment, ahol a vádlott megtudta, hogy B.B. élettársa albán származású, és arról érdeklődött, ismer-e olyan embert, akinek van eladó fegyvere vagy aki ölne pénzért. B.B. közölte vele, hogy ez kizárt.
Ugyanezen a napon a vádlott felhívta C.C. ismerősét, megkérdezte tőle, hogy „nem érdekli-e két ember meggyilkolása”, melyre C.C. rögtön közölte, hogy nem, azonban a vádlott kérte őt, ha tud erre vállalkozó személyt, azonnal jelezze neki.
2019. január 14-én a vádlott személyesen is felkereste C.C.-t, akit megkért arra, hogy ölje meg szüleit, de C.C. ismét elutasította.
2019. január 16-án a vádlott megkérdezte C.C.-t, hogy nem gondolta-e meg magát. C.C. ismét elutasította. Elmondta, hogy tudja, szülei hol tartják a pénzt, és a bankkártyájuk PIN kódját is ismeri. Ő a gyilkosságért azonnal fizetne 1 millió forintot.
Ugyanezen a napon a vádlott szórakozni ment, ahol megismerkedett D.D.-vel, akitől szintén megkérdezte, hogy a „szüleit nem tudná-e eltenni láb alól”. D.D. ezt viccnek gondolta, ezért azt válaszolta, hogy fejenként 1-1 millió forintért ez lehetséges. A vádlott ezt elfogadta, jelezte, hogy a 2 millió forintot kifizeti. D.D. ezt elmesélte ismerőseinek, akik úgy ítélték meg, hogy a vádlott a szülei megölését komolyan gondolja, ezért elhatározták, hogy erről bizonyítékot szereznek, és figyelmeztetik a szülőket. C.C. és D.D. egymástól függetlenül szöveges üzenetváltást kezdeményeztek a vádlottal, melyre a vádlott telefonon, hangüzenetben és írásos üzenetben is megerősítette a szülei megölésére irányuló felhívást és annak részleteit.
Az így megszerzett bizonyítékokkal január 17-én felkeresték a szülőket, majd a hatóságot, akik a vádlottat eljárás alá vonták, így a vádlott cselekményét megakadályozták, az előkészületi szakban rekedt.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat 2 rendbeli emberölés előkészületének bűntettében ítélte bűnösnek, ezért 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan jelentős enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

Egyéb információ: 

Dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
0630/481-7354
ferenczyt@gyoritb.birosag.hu

Eljáró bíróság: