Nyilvános ülés, határozathirdetés várható
Az elsőfokon eljárt Győri Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
A vádlott (1999) és az ugyancsak hajléktalan életmódot folytató sértett 2019-ben ismerkedtek meg, gyakran együtt töltötték az időt, olykor szexuális kapcsolatot is létesítettek egymással. Kapcsolatuk során a vádlott gyakran agresszív volt, többször bántalmazta a nála lényegesen gyengébb fizikumú sértettet. Előfordult, hogy a vádlott az utcán a járdán, máskor a hajléktalanszálló előtt ököllel többször fejbe ütötte, majd a földre kerülő sértettet fejbe rúgta. A sértett ezen esetekben 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Többször volt, hogy egy bolt melletti ruházati konténernél a vádlott tenyérrel többször arcon ütötte, majd a földre került sértettet a fején és az arcán is megrúgta, és a jelenlévő tanút ököllel több alkalommal a fején megütötte. A sértett által ekkor elszenvedett sérülések közül a koponyasérülés közvetetten életveszélyes állapotnak minősül.
Három hónappal később a vádlott a hajléktalanszállón, majd az utcán egy kereszteződésben bántalmazta a sértettet, őt testszerte ököllel ütötte. Ezen bántalmazás következtében a sértett a jobb oldali X. bordájának törését szenvedte el.
A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat folytatólagosan elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletében ítélte bűnösnek, ezért halmazati büntetésül - mint különös visszaesőt - 6 év börtönbüntetésre, és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére a kiszabott büntetések súlyosítása végett, valamint a vádlott és védője – indokolás nélkül - fellebbezett.
Dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
0630/481-7354
ferenczyt@gyoritb.birosag.hu