G.R.

Tárgyalás időpontja: 
2022. május 5. csütörtök, 09:00
Ügy tárgya: 
különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Tárgyalás helyszíne: 
9021 Győr, Domb u. 1.
Tárgyaló: 
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Veszprémi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A vádlott és a két sértett több éve együtt élt egy elhanyagolt pinceépületben. Mindhárman rendszeresen italozó életmódot folytattak, és többször előfordult, hogy a vádlott bántalmazta és megöléssel fenyegette a sértetteket. A vádlott és a férfi sértett 2020. április 8-án délután bort vásároltak, melyet a sértett vitt haza, mert a vádlott még meglátogatta édesapját. A sértettek a bor egy részét délután elfogyasztották. Mikor a vádlott este ittas állapotban hazaérkezett, a bort kereste, és mivel nem találta, ideges lett, mindkét sértettet megöléssel fenyegette. Felkapott a földről egy baltát, majd annak élével legalább két alkalommal megütötte az egyik sértett fejét, aki kezével próbálta elhárítani az ütéseket, de a földre került. A vádlott ekkor még több alkalommal megrúgta őt, aki a bántalmazás során eszméletét vesztette.
Ezt követően a vádlott a baltával a másik sértett ellen fordult, aki próbált kimenekülni a pincéből. A vádlott nagy erővel kilökte a nőt az épület előtti részre, a baltát eldobta, és több alkalommal a fején megrúgta, megtaposta. A vádlott a lábával a nő fejét néhány percig a földhöz nyomta, ököllel ütötte az arcát, miközben szidalmazta.
Ezt követően ismét a pincébe ment, ahol a másik sértett próbált feltápászkodni. A vádlott többször megütötte, megrúgta, majd ruházatánál fogva kihúzta őt a pince előtti részre.
A szemközti házban lakó tanú a kiabálásokat meghallotta, ezért értesítette a rendőrséget, akik megakadályozták a sértettek további bántalmazását.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében ítélte bűnösnek, ezért őt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban a büntetés négyötöd részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért; a vádlott felmentésért, védője a bűncselekmény téves minősítése miatt elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Egyéb információ: 

Dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
0630/481-7354
ferenczyt@gyoritb.birosag.hu

Eljáró bíróság: