Nyilvános ülés, határozathirdetés várható
Az elsőfokon eljárt Székesfehérvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
Az I. r. (1987) és a II. r. (1999) vádlott meglátogattak egy ismerős családot a lakásuk-ban, akikkel a beszélgetés egy idő után vitává, végül lökdösődéssé fajult. Ennek során az ott lakó két férfi a lakásból kitolta, kiszorította a vádlottakat, miközben az I. r. vád-lott kijelentette, hogy most elmennek, de felfegyverkezve később visszajönnek és az ott tartózkodókat megölik. A vádlottak otthon alkoholt fogyasztottak, arra nyugtatót szed-tek, majd magukhoz vettek egy kalapácsot, egy fa sodrófát, egy vascsövet, majd hajnali 4 óra körül visszamentek ismerőseikhez, ahol bezörögtek, azt állítva, hogy a rendőrség érkezett meg. A lakásban tartózkodók észlelték, hogy a vádlottak tértek vissza, ezért nem nyitották ki az ajtót, azonban a vádlottak a bejárati ajtó berúgásával bejutottak az előszobába, ahol támadólag léptek fel a két sértettel szemben a magukkal vitt eszkö-zökkel. Mind a vádlottak, mind a sértettek a dulakodás során az utcára kikerültek, ahol a magukkal hozott vascsővel és kalapáccsal a sértettek bántalmazását folytatták, nagy erővel a sértettek fejét megütötték. A földre került sértetteket kegyetlen és durva módon ütlegelték a náluk lévő eszközökkel. A zajra a házban élő lakók közül többen is felfi-gyeltek, a ház egyik lakója kiszólt, hogy értesíti a rendőrséget. Ekkor a vádlottak a hely-színről elmenekültek.
A sértettek ellátását a kiérkező mentők megkezdték, őket kórházba szállították.
A sérülések mindkét sértett esetében 8 napon túl gyógyulóak, életveszélyesek voltak. Az egyik sértettnél a bal szemgolyó sérülése végleges vakságot okozott, nála maradandó fogyatékosság alakult ki.
A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottakat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében ítélte bűnösnek, ezért I. r. vádlottat 13 év fegyházbüntetésre és 10 év köz-ügyektől eltiltásra, II. r. vádlottat 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás-ra ítélte azzal, hogy legkorábban a szabadságvesztés büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen az
ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása végett,
az I. r. vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért,
a II. r. vádlott és védője elsődlegesen a cselekmény eltérő minősítéséért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.