P.Cs.

Tárgyalás időpontja: 
2023. június 22. csütörtök, 12:00
Ügy tárgya: 
közfeladatot ellátó személy sé-relmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és zaklatás bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
9021 Győr, Domb u. 1.
Tárgyaló: 
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Nyilvános ülés, határozathirdetés várható

Az elsőfokon eljárt Székesfehérvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A vádlott (1982) 2022. június 11-én az otthonuk előtt megfenyegette válófélben lévő feleségét, hogy megöli, majd június 18-án egy levelet küldött neki, amelyben ugyancsak a megölését helyezte kilátásba, amennyiben nem mond le a közös tulajdonukban lévő ház fele tulajdoni részéről. 
A vádlott augusztus 8-án megjelent a felesége munkahelyén, a székesfehérvári kórház egyik kórtermében, ahol a nő betegellátást végzett. A torkánál megragadta őt, a falhoz szorította, és fojtogatása közben közölte vele, hogy meg fogja ölni. Dulakodni kezdtek, mely során a sértett a földre került, a vádlott pedig mellé térdelve a magával vitt pillangókésével a nő bordája felé szúrt. A sértett a tenyerével elhárította a szúrást, azonban a vádlott a nő bal lábszárát megvágta. A szúrás és vágás közben a vádlott több alkalommal közölte a feleségével, hogy meg fogja ölni.
A kórteremben tartózkodó egyik beteg segítségért kiáltott, mire a vádlott futva menekülni kezdett, azonban a folyosón őt elfogták és értesítették a rendőrséget.
A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés módjára és a támadott testtájékra figyelemmel a súlyosabb sérülés kialakulásának reális veszélye fennállt.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, és házastársa sérelmére elkövetett zaklatás bűntettében ítélte bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 

Az ítélet ellen a vádlott és védője az élet elleni bűncselekmény vonatkozásában a minősítés megváltoztatása, valamint enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

Egyéb információ: 

Dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
0630/481-7354
ferenczyt@gyoritb.birosag.hu

Eljáró bíróság: